RÓLAM

SZÓLÁSOK, KÖZMONDÁSOK.

Magyar-Angol 
Angol- magyar 

Ajándék lónak ne nézd a fogát!

Bátraké a szerencse.

Az arc a blog mögött

A mosoly értéke
 
"Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják
és nem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de emléke néha örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle,
és senki sem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Táplálja a jóakaratot az üzleti életben,
boldogságot teremt az otthonodban,
és mindenütt a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradt embernek,
napfény a csüggedőknek,
világosság a szomorkodónak
és a természet legnagyszerűbb orvossága a bajokkal szemben.
Nem jelent földi javakat senki számára: nem lehet megvenni, elkérni,
kölcsönadni vagy ellopni - csak önként lehet odaadni.
Ha valaki már túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogni tudjon,
akkor legalább te nézz rá derülten.
Senkinek nincs annyira szüksége a mosolyra,
mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni!
Ha meg akarod kedveltetni magadat az emberekkel, akkor
 
MOSOLYOGJ!"

Szent Vid

"Tudtam, hogy nem hiába nőttem hatalmas rózsabokorrá. Mosolyt tudok varázsolni a virágaimmal az emberek arcára"


Egyre gyönyörűbb napsugár szűrődik be az ablakon. A beszökő fény megtörik az üvegvázán és szivárványt vetít a padlóra. Nagyapó ragyogó szemű kis unokája hozott be a virágoskertből tegnap délután. Engem választott, hogy jó kedvre derítse nagyapját. Azt mondta: - Te vagy a legszebb fehér rózsa! Óvatosan belépett velem a szobába, vizet öntött a vázába. Jó volt belemerülni a frissítő hideg vízbe. Három hónapja, hogy a betegség egyre több erőt vesz el nagyapó testéből. A lelke, a szíve továbbra is vidám, de a sok orvosság, amik fájdalmát enyhítik több alvásra kényszerítik. A váza halkan koppant az éjjeliszekrényen. az apró nesz felébresztette nagyapót. A két szempár szeretettel köszöntötte egymást. Rozi kedvesen megsimogatta összekócolódott ősz hajszálait, amit ujjaival fésült át. Most ő simogatta a fejét, ahogy neki szokta a nagyapja, a dolgos kezével.- Szia, papa!- Szia, köszönöm a rózsát. Legalább elűzi ezt a halálszagot.- Papa…- Csitt! Te is, én is tudom, hogy az élet itt a Földön nem végtelen. Amire elhervad, a rózsa lehet, már én sem leszek. A nagyanyáddal már leírattam az utolsó kérésemet.Egy pillanatra a gondolat néma csöndje települt a szobára. Az emlékek tánca. Nagyapó törte meg a csendet. - Tudod, hogy Budapestről 1956-ban elmenekültünk nagyanyáddal.Még sosem meséltem neked. Mindent otthagytunk abban a kis garzonban, amikor menekültünk. A kevés kis spórolt pénzünket, pár ruhát, élelmet raktunk a hátizsákba. Úgy indultunk, mintha kirándulni mennénk. A szabadság útját kerestük, mert akkor ott, lánctalpak tiporták. A barátaink azt tanácsolták menjünk Velembe, és keressük meg a Kossuth utca 31. alatt élő erdészt. Ő ismeri az erdőben a járást, hogy a határon ne fussunk a katonák karjaiba.

Sűrűn esett az eső, amikor odaértünk. A ház előtt öt rózsabokor volt. Az őszi eső és hideg, csak pár szálat nem barnított meg. Úgy fogadtak minket, mint kedves rokonokat. Zsíros krumplival és meleg mézes tejjel vendégeltek meg minket. azóta sem ettem annál finomabbat.Vacsora közben elmondta az erdész, hogy éjfélkor el kell indulnunk. Lerajzolt egy térképet, hogy jutunk fel a Szent Vid-kápolnáig, ahol meghúzódhatunk, amíg elmennek a katonák. A kápolnától meg, Isten segítségével, melyik ösvényen érünk át Írottkő közelében a határon. A határon túl pedig az ausztriai menekülttáborig.Kaptunk útravalóul kenyeret, szalonnát, meleg sült krumplit a kabátunk zsebébe, sót, borsot, és azt a három szál rózsát, ami a ház előtt virágzott. Az illata betöltötte a konyhát. Az erdész felesége adta búcsúzóul és mosolyogva kívánt épp ilyen virágzó életet. Ahogy mentünk az októberi hidegben, mégsem fáztunk Az út meredeken emelkedett az erdőben. Már nem esett, a holdfényben láttuk a kápolna távoli körvonalait. Tudtuk igyekeznünk kell. Fiatalos lendülettel haladtunk előre. Az erdész, indulásunkkor elmondta, mielőtt a kápolnához érnénk, az úttól balra van egy domb, rajta három kereszt. Jézus keresztfája alatt van a kápolna kulcsa. A lelkünkre kötötte, hogy a borsot onnantól szórjuk magunk elé, hogy a kutyák ne kapjanak szimatot. Szerencsésen odaértünk a kulcsért. Még időben, mert a távolból hallatszott a katonákat kísérő kutyák ugatása. Az őrjárat egyre közeledett. Magunkra zártuk a kápolna ajtaját. Sötétség borult ránk. A hold fénye ide nem szűrődött be. Kitapogattuk a sötétben az utolsó padsort és leültünk. Melegítve egymás kezét, kértük Isten áldását. Éreztem a sötétben is nagyanyád szerető mosolyát és a rózsák illatát. Közben mindkettőnknek elszorult a szíve, úgy éreztük bármi is lesz, itt maradunk a szeretett HAZÁNKBAN. Nekünk itt a helyünk. Itt van szükség ránk. A családunk és az egymás iránt érzett szeretet jelenti a szabadságot.

 Lassan eltávolodott az őrjárat. Készülődtünk, egy szál rózsát a padon hagytunk. Bátran léptünk ki a kápolna oltalmazó falai közül. Visszamentünk az erdészházba, a család legnagyobb meglepetésére. Másnap elbúcsúztunk, és elmentünk édesanyámhoz, vagyis ide. A kertjében, az egyik rózsába beoltottam az erdészék rózsájából egy szemet, és átkötöttem nemzeti színű szalaggal. A harmadik rózsaszálat az édesanyámnak adtam, amit ő megszárított. Tavasszal életre kelt a beoltott rózsaszem. A garzonból az idő múlásával ideköltöztünk. Itt ebben a házban, és országban megtaláltuk a családi boldogságunkat, minden körülmény ellenére.Nagyapó és unokája békés szeretetben néztek engem, az egyszerű kis fehér rózsát és mosolyogtak. Rozi a rábízott titkon, nagyapó meg rám, az életüket jelképező rózsára. A szivárvány egyre erősebben ragyogott a padlón.2009 júniusában nagyapó hamvait elvitte a család. Rozi engem is vitt. Mielőtt Velemből felmentek volna a Szent Vid-kápolnához, megálltak a kocsival azelőtt a ház előtt, ahol az én rózsacsaládom élt, és kértek pár szál rózsát az ott lakóktól.Megérkeztünk arra a helyre, ami nagyapó utolsó kívánsága volt. Elmondták kedvenc verseit, majd szétszórták a rózsák szirmait és nagyapó hamvait.

2013
Szendrei Katalin

Lesznai Anna: Dolgok öröme

Megállok az éjben, hazatérő holdnak vizében
Itt van a fák lúdbőrző ága, festett csillagok nyílnak
Burjánzó gazocska szálán fontoslik minden pihécske
És magánvaló fészkek kelnek örök jogon.
Nem kérdem gyökered mértjét karcsú karú juhar
Útatok hováját nem kérdem súlytalan csillagzatok
Föld, kebles halmaidat illetem öblös tenyérrel
Televény, elér tehozzád, megpihen rajtad kezem.
Tér nincs köztetek s köztem: világ gyümölcsei dolgok
Tér nincs viszony nincs, csak boldog egymáshoz érés
Biztosan állunk helyünkön: játék iskatulának
Kirakott házai, fái, barmai, zöld fatalppal.
Egymás mellett a sorsunk, önnön talpunk a rend.
Ősökből célba feszített emberi élet,
Sziszegő abroncsod íme szívemről lepattant.
Szivárvány íve a kéjnek, izzó arany érce a vágynak
Behorpant a testek édes terhe alatt
Imák és csókok fátyla megtért ajakamról levásott
Gyermekkor úgy-e ez ismét: - dolgok szűz öröme.
Köröttem oktalan béke - nem nyúl semmi belém
Hogy kitépve engem magamból sodorna mások felé.
Oh! formák biztos világa, kemény héjú kerek
Magamba épült templom, benned, megállok
Körülöttem a dolgok: tartályai külön örömeknek
S mindenikünk kebelében mégis egy szív dobog.

A kék cincér és a magányos denevérlány.

MILO

OLÍVIA 

DANI

MESI

KAB- HEGY ÉS A DENEVÉRODÚS FA

ÚJRA EGYÜTT A DENEVÉRCSALÁD. 

       Egyszer régen a Kab-hegyi bükkösök mélyén élt egy havasi cincér. Ment mendegélt egy öreg bükkfa törzsén. Mígnem az egyik ágon a leveleken kívül valamit lógni látott. Ijedtében felszisszent. Erre az ismeretlen kinyitotta az egyik szemét. A cincérünk a fatörzs másik felére szaladt.🦇🦇🦇

2025.07.19.

    A kis kék cincér óvatosan kikukucskált az ismeretlenre. A denevér is észrevette őt, s tágra nyílt szemekkel, dobogó szívvel bámult az ismeretlen rovarra. Szóval mindegyik megijedt a másiktól. A denevér azért, mert nehogy megcsípje az ízeltlábú.  A kék cincér pedig azért, mert félt, hogy felfalja a denevér.🦇🦇🦇

2025.07.20. 

 A cincér bátorságot merített és megkérdezte a denevérlányt:

- Hogy hívnak?

- Olíviának szólítottak a szüleim, de sajnos Ők már nincsenek Velem. Egyszer óriási vihar kerekedett és messzire sodort Tőlük a szél.

- Nincs senki a közelben akihez odaszegődnél?

- Nincsen.

- Én tudok az erdőben egy denevérodút. Ott él egy denevércsalád, biztos befogadnának addig amíg a szüleid előkerülnek.

- Mi az a denevérodú? Sose láttam olyat. Én egy padláson éltem, csak a vihar szétdöntötte. 

-Ezt egy kedves barátom készítette a denevéreknek és fák törzsére erősítette. Ebbe költözött nemrég egy denevércsalád.

-Gyere velem megmutatom hol laknak!

 -Veled? Még a nevedet se tudom!
 
 -Milonak hívnak!🦇🦇🦇

2025.07.22.

 - Nos, akkor induljunk!- mondta Olívia, majd repülök a közeledben.
 A kék cincér amennyire lehetett, szedte a lábát. 
 A nagy igyekezetében majdnem nekiszaladt Daninak a kis hangyának.

- Szia Dani! Gondold el , találkoztam egy kedves denevérlánnyal!
- Olívia bújj elő! Itt van mellettem a legjobb barátom, egy cuki hangya, Dani.
‐ Örülök, hogy megismerhetlek Dani!
- Szia Olívia!  Mi járatban errefelé, ahol a madár sem jár.
- Elsodort egy nagy vihar a szüleimtől! Nagy nehezen megkapaszkodtam itt a tölgyes egyik fájának az ágán.
Milo el akar vezetni egy denevérodúban élő családhoz.
-Nem vagytok messze tőle. A tóparton találjátok meg azt a fát, ahol a denevércsalád él az odúban. Épp ott fürdőzik  Mesi! Ő készítette az odút. Mesi is tud segíteni, mert nagy denevérbarát!🦇🦇🦇

2025.07.24.

   Hamarosan odaértek a tó partjára, a denevérodús fához. Mesi észrevette kis barátait és kiúszott a partra. Látja ám, hogy rajtuk kívül ott van egy denevérlány, aki nagyon szomorú.
- Olíviának  hívják! - mondta Milo.
- Mi történt Veled? -  kérdezte Mesi
A denevérlány mindent elmesélt. Mesi tudta, hogy segítsen, de bemutatta az odúban élő denevércsaládot Olíviának.
Tudta, hogy a szülei visszamennek ahhoz az épülethez, amit tönkretett a vihar. 
A kocsija ott állt az erdei úton. Kis barátait beletette a kalapjába. Elindultak. Hamarosan odaértek. Már javították is a tetőt. Az aggódó denevér szülők észrevették Olíviát. Határtalan volt a boldogságuk. 
Mesi segítetett a cserepek visszarakásában.
   A denevérek pedig boldogan lógtak újra a helyrehozott padláson. 🦇🦇🦇

 2025.07.26.

 Egy szép őszi reggelen...